December 25… :)
December 25…
Sziasztok!
Eltelt egy kis idő azóta, hogy írtunk ide a honlapra. Ennek a legfőbb oka, hogy meglehetősen megszaporodtak a teendőink, főleg az album körül.Azt kell hogy mondjuk, hogy nagyon jól haladunk,lényegében már majdhogynem csak az utómunka van hátra, mi már halljuk azt, amit Ti még nem, halljuk hogy milyen is lesz ez az album…úgy gondoljuk, lesz [...]
Sziasztok!
“Túl” (ééérteeed!…:D) vagyunk a mohácsi és a pécsi koncerten, mindkét buliról a beszámolót a blogon olvashatjátok –>
Elérkezett továbbá a Grav!ty-vel szervezett őszi-téli miniturné, első állomás Dunaújvárosban a Club Novában lesz, október 2-án. Tessék sokan eljönni!
Új menüpontot készítettünk, “Videok” névre hallgat, itt fogtok megtalálni elérhetőséget a koncertvideókhoz, mert úgy döntöttünk, hogy ameliyket tudjuk, vágatlanul [...]
Sziasztok!
Így Szeptember elejére azt lehet mondani, hogy 2010-re már több koncertet nem szervezünk, kialakultak a dátumok, és elmondhatjuk, hogy havi két fellépést mindig vállaltunk! Az időpontokból láthatjátok is, hogy idén sikerül pár olyan helyre is eljutnia a zenekarnak, ahova eddig nem sikerült, mint például Mohács, Mezőtúr, vagy ami a legfontosabb, Budapesten is lesz két fellépésünk. [...]
Sziasztok!
A lentebb említett zenetábor meglehetősen jól sikerült, bőséges beszámolót a jobb oldalt található Erózió blog-ra mutató linken olvashattok. A koncert is a körülményekhez képest jól sikerült, valamint így már itt is elmondjuk, hogy mi volt az említett meglepetés tárgya. A zenekarban tegnap, a Club Nova-s koncerten debütált a 17 éves Papp Zsigmond, az új szólógitáros. [...]
Sziasztok!
Látszólag csend van a zenekar háza táján, de a felszín alatt nincs ekkora nyugalom. Nyár van, nyilván mindenki más fele, de azért dolgozunk az év utolsó negyedének dolgain. A második album anyaga mondhatjuk hogy elkészült, szeptemberben elindulnak a stúdiómunkák, reméljük a terv szerint haladunk majd, és még idén hallhatjátok az új anyagot.
A nyár vége hajtós [...]
Igen, ahogy a cím is írja, kérdezzetek a zenekartól névtelenül bármit! http://www.formspring.me/eroziozenekar
Az ichletet a The Grenma adta, és úgy gondoltuk hogy talán nekünk is a hasznunkra válhat, meg nyilván Ti is örültök majd neki (reméljük). Tehát ez úton is köszönet az ötletért a Grenma-nak!
Tehát bombázhattok kérdésekkel, és mi mindegyikre válaszolunk majd. [...]
Sziasztok!
A zenekar az elkövetkező időben egy visszafogott pihenőre vonul, már ami a próbákat illeti. Mivel egyetemisták vagyunk, így közeleg a vizsgaidőszak, tehát most minden erőnkkel a tanulásra koncentrálunk…(nah persze ). Ezek ellenére nem állunk le, sőt, a második albummal egész jól haladunk, az anyag 90%-a össze van rakva, nyáron meg is kezdjük a stúdiómunkát. [...]
Sziasztok!
Végre megérkeztek a cd-k, és már rendelhetőek is, limitált példányszámban (50db). A rendeléshez csak annyit kell tennetek, hogy megírjátok a kontaktok alatti e-mail-címre neveteket, címeteket, telefonszámotokat, és hogy hány darabot szeretnétek, de akár telefonon is rendelhettek (Kontakt). Továbbá persze a koncerteken is be tudjátok őket szerezni, 500huf (előállítási költség) – ért. (De természetesen továbbra is [...]
Sziasztok!
Igen, amint olvassátok, nincs több várakozás, nincs több “közbejött valami”, elkészült az Erózió 2 és fél éves fennállása után az első album! Bonyoldalmas 5 hónap áll mögöttünk, de a lényeg, hogy elkészült, és az albumok menüpontból már tölthetitek is le, valamint ott találtok infót a megvásárlásával kapcsolatban. Az albumról azért tudni kell hogy technikailag elmarad [...]